Bemutatkozás és történetünk

Cégünknél jelenleg 25 fős csapat dolgozik azon, hogy a fejlesztési projektjeink zökkenőmentesen, problémák nélkül valósuljanak meg. A szakmai csapat létszáma garancia arra, hogy az egyre elkülönülő területekre (arculat és design, felhasználói felületek, programfejlesztés, projektmenedzsment) külön szakembereink vannak, így az egyes kihívásokra gyorsan és biztonságosan tudunk megoldást adni mindamellett, hogy sokrétű tapasztalati tőkéből és kipróbált megoldásokból meríthetünk munkáink során.

Cégünk 1996-os alapítása óta folyamatosan a szakmai fejlődést tartotta szem előtt, illetve azt, hogy egy üzembiztos munkakörnyezetet dolgozzunk ki, ahol kollégáink jogtiszta szoftverekkel, rendezett jogi körülmények mellett végzik munkájukat, amely hosszú távú garancia az ügyfeleink felé is. Kollégáink átlagosan 11-12 éve állandó munkatársai cégünknek, de néhányan már több mint 15 éve a nexum csapatát erősítik. Törekszünk arra, hogy megtartsuk a tapasztalt és magasan kvalifikált munkatársainkat, mindamellett, hogy a trendeket követve, szakmailag folyamatosan képzést és fejlődési lehetőséget biztosítsunk nekik.

Budapesti és szegedi irodáinkban azon dolgozunk, hogy ügyfeleink online kommunikációs stratégiái és web alapú alkalmazásai gazdasági, technikai szempontból egyaránt eredményesen, gazdaságosan működjenek.

Cégünk minden jelenlegi és jövőbeni partnerével hosszú távú üzleti kapcsolat kialakítására törekszik, így több olyan ügyfelünk is van, akik már 10-15 éve folyamatosan, a legnagyobb megelégedéssel igénybe veszik szolgáltatásainkat.

Történetünk

2022

A 2018-as bevezetést követően a PÉTÁV ügyfélszolgálati rendszerét az új, 7-es verzióra frissítettük.

A Szegedi Vízmű is online ügyfélszolgálati rendszerünk 7-es verziójára váltott.

A GH FUSION+ projekt kapcsán közös MVM Földgázhálózatok Informatikai platform jött létre. Az MVM ÉD és az MVM GH által különböző platformokon kommunikált adatszolgáltatások egységesen az ÉD jelenlegi Informatikai Platformján lettek elérhetők.

Elkészült a Szegedi Vízmű új ügyfélszolgálati alkalmazása iOS és Android operációs rendszerekre.

Célcsoport specifikus karrier oldal létrehozása az MKB részére.

A Raiffeisen Bnk Zrt. Karrier Portálja újabb funkcióval bővült, fejlesztésünkkel lehetővé vált a teljesen Online végezhető preboarding folyamat menedzselése.

2021

Elkészült a cégünk által fejlesztett online ügyfélszolgálati szoftver új, 7-es verziója, amelyet elsőként a Bajavíz Kft.-nek adtunk át.

A Rossmann ATS-e kiegészült egy automatizált álláshirdetés feladással a Profession.hu oldalra.

Raiffeisen Karrier Portál redesign tervezés és kivitelezés.

Bevezetésre került a 4iG ATS és Karrierportál, reszponzív vezetői modullal és egyedi riport fejlesztéssel.

Az egyik legnagyobb ATS bevezetést valósítottuk meg a Karrier Portál történetében. SAP integrációval és egyedi riport fejlesztéssel készült el a Magyar Posta toborzási rendszere.

Rossmann Karrier Portál integráció és egyedi jelentkezési folyamat kialakítására került sor.

A BKK is a nexum Karrier Portált választotta toborzási megoldásnak.

Az Euronics ATS arculatának tervezésére és kivitelezésére kaptunk megbízást. A jelentkezés integrált Chatbot megoldással egészült ki.

A Tchibo is a Karrier Portált választotta.

Arculatot újítottunk a Fundamenta karrier oldalain.

Bevezetésre került az Aegon ATS-be a dolgozói ajánlási program és fejpénzkezelési rendszer.

Új belépési lehetőséggel bővítettük az Alföldvíz Zrt. online ügyfélszolgálati rendszerét. Központi Azonosítási Ügynökkel is beléphetnek a felületre a vállalat felhasználói.

Átadtuk az Országos Dohányboltellátó Kft. iOS és Android alapú mobil alkalmazását.

Frissítettük a Szegedi Vízmű online ügyfélszolgálati rendszerének arculatát. A projekt részeként a víziközmű ügyfelei immáron PDF alapú számlát is választhatnak a hagyományos postai helyett.

Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Karrier Portálja újabb funkcióval bővült, fejlesztésünkkel lehetővé vált az új munkavállalók Online beléptetése.

Raiffeisen Karrier Portál redesign tervezés és kivitelezés.

2020

Az MVM Csoport is a Karrier Portált használja HR tevékenységeinek felhasználóbarát támogatására, mely nagyban egyszerűsíti folyamatait.

Elindult a Danubius Hotels új Karrier oldala és a toborzási és kiválasztási folyamataikat támogató Karrier Portál használata. A magyarországi székhelyű Danubius Hotels Group egyike Európa legjelentősebb szállodavállalatainak.

A RAUCH nem csak egy családbarát cég, hanem Európa vezető gyümölcslé gyártó vállalkozása. 1919-es alapításuk óta negyedik generációs osztrák családi vállalkozás, ők is a Karrier Portál megoldást választották.

A KÉSZ ATS kiegészült a gyakornoki programokra történő toborzással.

Új arculatot kapott a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Budapest ATS rendszere. A redesign mellett toborzási kampány és Chatbot integrált jelentkezési megoldás került bevezetésre.

A Semilab is a nexum Karrier Portált választotta.

Az Envirotis ATS-be reszponzív vezetői együttműködést támogató megoldás került bevezetésre.

Az NN Karrier Portál kiegészült pályázói élmény méréssel.

Az Invitel toborzási rendszerének 2012-es bevezetését követően 2020-ban került sor a portál Invitech brandre váltására és a redesign megvalósítására.

Új arculatot kapott a DAKÖV online ügyfélszolgálati felülete.

A TRV Zrt. toborzási rendszerét a dolgozói ajánlási program és az ajánlási jutalmak kezelésével tettük egyedivé.

Az Országos Dohányboltellátó is a Karrier Portált választotta. Az ATS bevezetését egyedi design tervezésével támogattuk meg.

A HRC Group fő tevékenysége a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés. A cégcsoportot azzal a céllal hozták létre, hogy a személyzeti problémákra sokszínű, átfogó megoldásokat kínálhassanak partnereik számára. Toborzási folyamataikat a Karrier Portál támogatja.

Elindult az Euronics új Karrier oldala és a toborzási és kiválasztási folyamataikat támogató Karrier Portál használata. Az Euronics 36 országában van jelen, Magyarországon 69 üzlettel rendelkeznek, közel 1000 főt foglalkoztatnak.

Az OTTO FUCHS Hungary Kft.-t is a Karrier Portál ügyfelei között köszönthettük. Az OTTO FUCHS 2010 augusztusa óta van jelen Magyarországon és tatabányai üzemében mintegy 500 embert foglalkoztat.

Az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. is az MVM csoport tagjává vált. Ennek apropóján frissítettük a partnerportál és a kereskedőinfó oldalak arculatát.

A GIRO Zrt.-t 12 pénzintézet hozta létre 1988 decemberében, jelenleg a társaság a Magyar Nemzeti Bank teljes tulajdonú leányvállalata. 2020-tól a Giro is a nexum Karrier Portál oldalán toboroz.

2019

A magyar DPD egy nemzetközi csomaghálózat tagja, depóik országszerte megtalálhatók. Budapesten két helyen, vidéken 19 városban vannak jelen, ők is a Karrier Portált választották.

A Tolnagro Kft.-t is ügyfeleink között köszönthettük. Toborzásai folyamataik támogatásához 2019. novembere óta alkalmazzák Karrier Portál szolgáltatásunkat.

Az Alpine Electronics 17 országban van jelen és öt országban van termelő üzeme. Magyarországon jelenleg több mint 900 embert foglalkoztat, toborzási folyamatait a Karrier Portál támogatja.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal is Karrier Portál megoldásunkat választotta toborzási folyamatainak támogatásához.

A Karrier Portál bevezetése után, a gyakornokokat célzó Karrier oldal készült a Talentis Consulting Zrt. részére, amelyen a középiskolások és felsőfokú tanulmányokat folytatók is megtalálják a hozzájuk illeszkedő lehetőségeket.

Elkészítettük az Erste Karrier oldalának új designját. A megújult oldalon megismerhetjük, hogy mi az a #higgymagadban Faktor és milyen az Erste Banknál dolgozni, a megújulás eredményeként az állások közötti keresést egyszerűen használható szűrési lehetőségek teszik még felhasználóbarátabbá.

A GYSEV Zrt. a Karrier Portál mellett döntött, elkészült részükre a szoftver teljes körű személyre szabása. A GYSEV Zrt. Magyarországon és Ausztriában működő vasúti pályahálózatot fenntartó és üzemeltető integrált vasúttársaság.

2013. óta veszünk részt a piacvezető állásportál, a Profession.hu fejlesztésében. Ennek a közös munkának volt egy újabb sikeres állomása a portál megjelenésének módosítása, amelyre 2015. után immáron másodszor volt lehetőségünk. A design terveket a Melkweg Digital készítette.

Elindult az Aegon új Karrier oldala és a toborzási és kiválasztási folyamataikat támogató Karrier Portál használata. Az Aegon Magyarország a világ 10 legnagyobb biztosítócsoportjának tagja, a magyarországi biztosítási piac meghatározó szereplője.

Az Accor-Pannonia Hotels Zrt. Európa és a világ egyik legnagyobb vállalata az utazás, a turizmus és a szolgáltatások területén, magyarországi leányvállalata, az Accor Hotels is a Karrier Portált választotta.

Bevezetésre került a Karrier Portál toborzási és kiválasztási rendszere a KÉSZ Csoport részére. A KÉSZ Csoport Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalatcsoportja, nemzetközi projektjei, stabil piaci helyzete és innovatív üzleti politikája kiemeli a hazai versenytársak köréből.

Átadtuk a PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. online ügyfélszolgálati oldalát, amely Libra vállalat irányítási rendszerhez kapcsolódóan könnyíti meg az ügyfelek online ügyintézését.

A nexum Karrierportálja a nagyvállalatok mellett, a KKV szektor szereplőinek is gyors és költséghatékony megoldást tud nyújtani. Magyarország meghatározó minőségi ipari szerszám és szerszámgép forgalmazója, a Fétis Kft. is a nexum Karrierportálját választotta.

A UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. a szoftver moduláris felépítése miatt választotta a nexum Karrier Portálját, ezáltal lehetőségük lett lépésenként bővíteni a funkcionalitást. Ez a nagyfokú rugalmasság biztosítja számukra, hogy a HR terület gyorsan reagáljon a vállalat és a munkaerőpiac változó igényeire.

2018

Az Envirotis Holding Zrt. vezető szerepet tölt be a magyar környezetvédelmi piacon. A bevezetett toborzási rendszerük magában foglalja a pozíció jóváhagyási, kiválasztási és beléptetési folyamatait, így teljes megoldást nyújt a munkaerőigényléstől a dolgozó csatlakozásáig.

A dinamikusan fejlődő EuroFamily 49 üzletébe, a központi irodájába, valamint a logisztikai központjába egyaránt a nexum Karrier Portál oldalán toboroz, legyen szó eladói, vagy vezetői pozícióról. A HR osztály munkatársai mellett, a mintegy 70 vezető is ebben a zárt rendszerben fogadja a jelentkezőit, megfelelve a GDPR támasztotta követelményeknek.

A Generali Biztosító és vállalatai számára bevezetésre került a Karrier Portál Enterprise csomagja. A rendszer magában foglalja a pozíció jóváhagyási, kiválasztási, ajánlatadási és beléptetési folyamatokat, így end-to-end megoldást nyújt a munkaerőigényléstől a dolgozó csatlakozásáig.

A design elkészítésétől a megvalósításig kísértük a Groupama Biztosító Zrt. formabontó karrier oldalának elkészülését. Az oldal kiemelkedő eleme a biztosító HR branding videója, amely betekintést enged a groupamás dolgozók mindennapjaiba.

A Dreher Sörgyárak Zrt. Karrier Portáljának megújítása magában foglalta a publikus oldal teljes megújítását és a backend funkciók kiterjesztését, magában foglalva a CV Parse szolgáltatás beépítését. A projekt során hangsúlyt kapott a Dreher munkavállalói életérzés közvetítése saját készítésű fotók, videók segítségével.

A UPC a megújult arculati irányvonalának megfelelően frissítette karrier oldalainak publikus megjelenését.

Európa vezető követeléskezelési vállalata, az Intrum Justitia is a Karrier Portál mellett döntött. Az Intrum széles portfoliójával, innovatív megoldásokkal 24 országban áll megbízói rendelkezésre.

Átadtuk az NKM Nemzeti Közművek Zrt. online toborzási rendszerét, amely a nemzetikozmuvek.karrierportal.hu oldalon érhető el.

Az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt. 100%-os részvénycsomagja az NKM Nemzeti Közművek Zrt. tulajdonába került, ennek kapcsán adtuk át a vállalat megújult arculattal rendelkező weboldalát.

2017

Hanon Systems Hungary Kft. is bevezette a nexum Karrier Portál megoldását. A koreai tulajdonú vállalat a világ második legnagyobb autóipari klímatechnikai vállalata.

Az Égáz-Dégáz Zrt. cégünket bízta meg Partnerportáljának fejlesztésével, amelynek célja, hogy megkönnyítse a partnerekkel való kapcsolattartást, a naprakész adatszolgáltatáson alapuló munkavégzést.

Az MKB Bank Zrt. is a Karrier Portált választotta toborzási és kiválasztási feladatainak menedzselésére.

Megújítottuk az Autoflex-Knott Kft. webáruházát, ahol új letisztult termékstruktúra és modern, reszponzív felület várja a látogatókat.

Részt vettünk az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt. több online ügyfélszolgálati portáljának (ELMŰ-ÉMÁSZ Versenypiac, Egyetemes szolgáltatás, ELMŰ Hálózat, ÉMÁSZ Hálózat) az arculati megújításában.

A Profession.hu Kft-vel együttműködve elkészült a toborzási-kiválasztási szoftver piacon egyedülálló, Karrier Portálba integrálható Profession Passport szolgáltatás.

A WHC Csoport az elmúlt több mint 25 évben gazdasági és HR tanácsadásra specializálódott, tevekénységüket immáron a Karrier Portál 5.0-ás verziója támogatja.

Pénzjegynyomda Zrt.-t, az egyik legrégebben alapított magyarországi vállalatot köszönhettük Karrier Portál ügyfeleink között.

A Raiffeisen Bank, a magyar banki szektor kiemelkedő képviselője, is a Karrier Portál 5.0-át választotta.

A közbeszerzési törvény 2017-es változásával összhangban adtuk át a NIF Zrt. elektronikus közbeszerzési oldalát.

2016

A nexum saját fejlesztésű adatkinyerő szolgáltatása, a CV Parse támogatja egyre több partnerünk on-line toborzását. Többek között a Bárdi Autó magyarországi, a DM, az Egis, az Erste Bank, a Fundamenta, a Groupama Biztosító, a Heineken, a JOB, a Knorr-Bremse, az NN Biztosító, a Passion 4 Work, a Suzuki és a Waberer’s online toborzási rendszerét egészíti ki.

A Karrier Portál 5.5 felhasználói között tudhatjuk most már az Egis, Fundamenta, Groupama Biztosító és a Suzuki on-line toborzási rendszerét is!

Elkészült a DM új karrier oldala. A vállalat munkáltatói márkájának magas színvonalát a folyamatos innovációs törekvések mellett az elnyert számos munkáltatói díj is tükrözi.

Újabb tagokkal bővült a nexum Karrier Portál felhasználóinak tábora. Most már a Bárdi Autó magyarországi és romániai toborzási és kiválasztási folyamatait is a Karrier Portál támogatja és Karrier Portálos ügyfeleink között köszönthetjük az FHB Bank Zrt.-t is.

Átadtuk a Profession.hu Kft. tavmunkamozgalom.hu weboldalát, amely Magyarország vezető állásportáljának kezdeményezését hivatott támogatni.

„Repülj velünk az IT világába!” - megújítottuk a Lufthansa Systems karrier oldalát.

Az NN Biztosító Zrt. is csatlakozott a Karrier Portált használó ügyfeleink táborához.

Elkészült a Profession.hu Kft. professionservices.hu weboldalát, amely a legnagyobb hazai állásportál toborzás-támogató szolgáltatásainak bemutatására született.

Átadtuk az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató Zrt. új ügyfélszolgálati oldalát, valamint az ENKSZ Android és iOS alkalmazásokat.

2015

Átadtuk a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. új, tartalomkezelő rendszerrel támogatott, reszponzív kialakítású weboldalát.

Átadásra került a K&H csoport megújult megjelenésű, kétnyelvű karrier oldala és a K&H egyúttal a toborzási rendszerünk legfrissebb verziójára is váltott.

Új, dinamikus és modern arculatot kapott a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. karrier oldala és az általuk használt toborzási rendszer is frissült a Karrier Portál legújabb verziójára.

Karrier Portál ügyfeleink között köszönthettünk egy újabb személyzeti szolgáltató céget, a Passion 4 Work-ot.

A nexum gondozásában elindult a Logiscool szegedi, élmény alapú programozó iskolája.

A Central Médiacsoport Zrt. felkérésére vettünk részt a hir24.hu portál (immáron 24.hu) megújulásában. Elsődleges feladatunk a reszponzív megjelenés és a front-end felületek kivitelezése volt.

Megújítottuk a Heineken Hungária, a hazai sörpiac meghatározó szereplőjének weboldalát, amely reszponzív kialakításnak köszönhetően a mobilról érkező látogatók gördülékeny böngészését is biztosítja.

Örömmel jelentjük, hogy immáron a nexum Karrier Portál legújabb 5.5 verziója támogatja a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt.-t a legjobb szakemberek kiválasztásában.

Immáron harmadik alkalommal, a Knorr-Bremse újra a nexum toborzási szoftverének legújabb, közösségi média funkciókkal is rendelkező verzióját választotta.

Több tucat sikeres fejlesztési projektet követően adtuk át Magyarország vezető állásportáljának a Profession.hu -nak új, könnyen kezelhető, letisztult weboldalát. A design terveket Ferenci Imre készítette.

2014

A Central Médiacsoport Zrt. megbízásából készítettük el a National Geographic új, mobil eszközön futtatva reszponzív, SenseNet portál-technológiára épített weboldalát.

A Karrier Portál támogatni kezdte a közel 200 üzletből álló bolthálózattal rendelkező Rossmann Magyarország Kft. toborzási folyamatait is.

Magyarország egyik legnagyobb víziközmű-szolgáltatójának, az ALFÖLDVÍZ Zrt.-nek átadtuk az online ügyfélszolgálati oldalát, amely jelenleg 300 000 lakossági ügyfélnek áll rendelkezésére.

A többszöri Superbrands és Business Superbrands díjjal rendelkező hitelintézet, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. is a Karrier Portál segítségével toboroz.

Átadtuk a Central Médiacsoport Zrt. új, reszponzív felülettel rendelkező Technet és Mobilport oldalait. A két oldal a Hír24 hírportál alrovataként működik tovább, de természetesen elérhető az eddig megszokott technet.hu és mobilport.hu címekről is.

HTML5 alapokon webes és tabletre optimalizált verzióban készült el OVB Vermögensberatung Kft. Tűz-Víz-Betörő című játéka.

Elkészítettük a Hearst Sanoma Budapest Kft. megbízásából a cosmopolitan.hu mobil eszközökre optimalizált, reszponzív oldalait.

Az Egis Gyógyszergyár Zrt., Magyarország és Közép-Kelet Európa egyik vezető gyógyszergyára is a Karrier Portál mellett tette le a voksát.

Közép-Kelet Európa legnagyobb fuvarozási és szállítmányozási nagyvállalata, a Waberer's International Zrt. is a nexum Karrier Portál megoldását választotta sokrétű toborzási folyamatainak támogatásához.

Egyszerűsített navigációval és weboldal struktúrával, valamint új arculattal várja látogatóit a Hungerit Zrt. vállalati weboldala.

Megújítottuk a Sanoma Media Budapest tv műsor oldalát, a TV24.hu-t. A reszponzív kialakításnak köszönhetően az oldal asztali és mobil eszközök széles skáláján érhető el és böngészhető kényelmesen.

Új fejlesztésünknek köszönhetően a GDF SUEZ ügyfelei az online ügyfélszolgálati felületen már bank- vagy hitelkártyával is kiegyenlíthetik fennálló számlatartozásukat. Ezzel a biztonságos és kényelmes fizetési móddal egyszerűen és gyorsan lehet gondoskodni a gázszámla időben történő kiegyenlítéséről.

Átadtuk a Tesco Kisformátum oldalt, amely a Tesco Karrier oldalának a kistestvére. A kisformátum a Tesco Expressz üzleteit foglalja magában. Az oldal arculatának elkészítését a Tesco partner cége vállalta.

2013

Megújítottuk a Sanoma Media Budapest filmes oldalát, a Mozi24.hu-t.

A dm drogerie markt a nexum Karrier Portál megoldása mellett döntött toborzási folyamatainak megvalósításához.

Átadtuk az austini székhelyű National Instruments új, 8 kelet- és közép-európai ország állásajánlatait összefogó toborzási rendszerét.

2004-es bevezetése után a Lufthansa Systems ismét a Karrier Portált választotta toborzási feladatainak végrehajtására. Az 5-ös verziót reszponzív felületek és egyedi, testre szabott front-end megoldások jellemzik.

Új arculattal jelentkezett a Sanoma Media Budapest. Az arculatváltás folyamatában a vállalati weboldal átalakítására is sor került, amelyet cégünk - Balogh Balázs tervei alapján - SenseNet portál-technológiára építve hozott létre.

A Magyar Suzuki Zrt., a Suzuki Motor Corporation leányvállalatok közül a világon elsőként jelentkezett önálló karrier oldallal. A Magyarországon is több ezer alkalmazottat foglalkoztató japán autógyár is a Karrier Portált választotta.

Átadtuk Magyarország egyik legnagyobb víziközmű-szolgáltatójának, az ALFÖLDVÍZ Zrt.-nek a weboldalát. Az oldal új, korszerű menü megjelenéssel, reszponzív designnal készült el.

Online toborzási sikertermékünk a Karrier Portál önálló weboldalon és tartalommal érhető el a karrierportal.hu címen.

Az Erste Bank is áttért a Karrier Portál 5-ös verziójára, és a szoftver frissítésével új arculatot is kapott a karrier oldal. Az Erste Bank 2007 óta használja a nexum toborzási megoldását.

Újabb Karrier Portál került átadásra. A Groupama toborzási rendszere a karrierportal.hu weboldal domain nevén, a groupamagarancia.karrierportal.hu címen érhető el.

A TESCO-Global Áruházak Zrt. megbízásából újítottuk meg a 2010-ben átadott TESCO Frissdiplomás Program weboldalát, amely a TESCO 19 különböző pályakezdő programját mutatja be.

A UPC Magyarország is a nexum toborzási rendszerét, a Karrier Portált választotta. Az aktuális állásajánlatok mellett elérhetőek a gyakornoki, valamint az alvállalkozóként vállalható üzletkötői lehetőségek is.

2012

Android után iOS-re is elkészítettük a GDF SUEZ hivatalos mobil alkalmazását.

A HEINEKEN Hungária részére készítettük el Sopron és Martfű város civil kezdeményezéseit támogató programjainak weboldalait.

Online toborzási feladatainak megvalósítására az Invitel is a nexum Karrier Portál megoldását választotta.

A MOL Nyrt. részére készítettünk interaktív, flash technológiával készült játékot, amely egyszerűsített, látványos formában szemlélteti az olajkutatás fázisait. A játék iparági kiállítások, vásárok és konferenciák alkalmával biztosít tartalmat a MOL standokon.

Magyarország egyik legismertebb személyzeti tanácsadó cége, a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft., a rehabjob.hu után ismét a nexum megoldását választotta online toborzásra. A karrier.job.hu címen elérhető rendszer XML kommunikáció segítségével kapcsolódik a nagyobb hazai állásportálokhoz és ott automatikusan megjeleníti a szoftverbe feltöltött álláshirdetéseket.

A Dreher Sörgyárak Zrt. is toborzási rendszerünk legfrissebb, kereső optimalizált és közösségi média funkciókkal is kiegészített, 5-ös verzióját használja.

Újabb 5-ös verziójú Karrier Portált adtunk át, ezúttal a Magyar Nemzeti Bank részére.

A Dalkia Energia Zrt. távhőire vonatkozó aloldal kialakítását végeztük el. Az online ügyfélszolgálati rendszeren többek közt elérhető a mérőállás bejelentés, a szerződéses adatok és a számlaegyenleg megtekintése is.

Elkészítettük a Szkaliczki és Társai Műanyag Feldolgozó Kft. weboldalát.

Az április 17-én kezdődő UTECH Europe kiállítás kapcsán készítettük el a BorsodChem Zrt. és a Wanhua Industrial Group közös weboldalát. A mikrosite célja, hogy megkönnyítse a kommunikációt a vevők és a két vállalat kollégái között egy online meeting kezelő rendszer támogatásával.

A vállalat arculatváltásával párhuzamosan megújítottuk a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt., heinekenhungaria.hu címen elérhető corporate weboldalát is.

A marketing kiszervezéssel és marketing tanácsadással foglalkozó Marketing Store Kft. bemutatkozó weboldalát készítettük el.

Átadtuk az első 5-ös verziójú Karrier Portált a Magyarországi Volksbank Zrt.-nek.

2011

Az ÁRKÁD Szeged Bevásárlóközpont promóciós oldalát készítettük el a Marketing Store Kft.-vel közösen.

Megújítottuk, és számos új tartalommal, alkalmazással bővítettük az Égáz-Dégáz-Földgázelosztó Zrt. arculatában is megújított vállalati weboldalát.

Elkészítettük első Android operációs rendszerre írt alkalmazásunkat a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt.-nek. Az alkalmazás segítségével a társaság ügyfelei okostelefonon is elérhetik a weben már megismert, és megszokott, legfontosabb online ügyfélszolgálati funkciókat.

Átadtuk egyik legrégebbi ügyfelünk, a Lombard Lízing Zrt., új lombarddirekt.hu weboldalát. A honlapon az ügyfelek általános finanszírozással kapcsolatos információkhoz juthatnak, törlesztő részletet kalkulálhatnak, megállapíthatják eladni kívánt járművük értékét.

Átadtuk a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. rehabilitációs munkaerő-közvetítéssel foglalkozó üzletágának weboldalát, a rehabjob.hu oldalt.

Komplett használhatósági elemzés és audit után, teljes használhatósági és strukturális átalakítást végeztünk a GDF SUEZ Magyarország online ügyfélszolgálati oldalán.

A HUNGERIT Zrt. megbízásából elkészítettük a cég prémium márkás termékcsaládjához tartozó, VALDOR Zizu kedvencének Facebook rajongói oldalát.

Jelentősen átalakítottuk a Sanoma Budapest Zrt. karrier oldalát, amely új, onboarding funkcióval került átadásra.

2010

A Szegedi Vízmű új online ügyfélszolgálati megoldást rendelt meg cégünktől. Az átadott rendszerben a regisztrált felhasználóknak lehetősége van többek közt időpontfoglalásra, számlaegyenleg lekérdezésre, befizetések követésére, vízmérőállás bejelentésére és számlamásolat kérésre.

Az anyavállalat arculati elvárásainak megfelelő új megjelenéssel, új címen érhető el az Égáz-Dégáz Zrt. jogutódjának a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt.-nek weboldala. Új köntösben, de a korábban megszokott funkciókkal és tartalommal várja látogatóit a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. online ügyfélszolgálata is.

Több mint 21.000 munkavállalóval a TESCO-Global Áruházak Zrt. Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójának online toborzási rendszerét fejlesztettük ki.
A TESCO-Global Áruházak Zrt. - Magyarország piacvezető kiskereskedelmi áruházlánca, amely a nemzetközi piacokon 14 országban és 3 kontinensen van jelen - 14 különböző frissdiplomás-programját bemutató weboldalát is elkészítettük.

Magyarország egyik legnagyobb kereskedelmi bankja, a K&H Bank és a K&H Csoport is a nexum Karrier Portált választotta online toborzási feladatai megvalósításához.

2009

Sikerrel pályáztunk az Akkreditált klaszterek vállalati innovációjának támogatása (GOP-2008-1.3.1/B) konstrukcióban. A támogatás segítségével az általunk fejlesztett Karrier Portált és a HR megoldásainkat új alapokra helyezzük, így meglévő és jövendőbeli ügyfeleink számára magasabb minőségű és komplexebb szolgáltatást tudunk nyújtani.

Kifejlesztettük és átadtuk a Dalkia Energia Zrt. intranet rendszerét, így az több mint 800 alkalmazott számára vált elérhetővé. A megoldás célja, hogy az összes dolgozó gyors és hatékony információt kaphasson a cég életéről, fejlessze a belső kommunikációt, a kollégák jobban megismerhessék egymást, illetve a dolgozóktól érkező észrevételek, ötletek kezelését is megkönnyítse.

Elkészítettük a Volvo Car Finance magyarországi képviseletének weboldalát. A képviseleti feladatokat megosztva az FCE Credit Hungária Zrt. és a Volvo Márkakereskedői hálózat közvetítésével a Lombard Lízing Zrt. cégek együttesen látják el.

Több általunk kezelt oldal is megújult ebben az évben:

Cégünk ügyfélszolgálati fejlesztésének újabb fejezete az Égáz-Dégáz Zrt. Internetes Ügyfélszolgálata. Az oldal közvetlen SAP kommunikációval biztosítja az ügyfelek alapvető információs igényeinek kiszolgálását.

2008

Új irodába költöztünk Szegeden. 3 szintes, 300 m2-es, modern környezetben folytatjuk munkánkat.

Az anyavállalat Gaz de France arculati elvárásainak megfelelően, átalakítottuk az Égáz-Dégáz Zrt. honlapját.

Több mint hét év sikeres együttműködés után a Lombard Lízing Zrt. ismét a nexum Magyarország Kft.-t választotta honlapjának megújítására. Az elkészült weboldalt letisztult arculat, áttekinthető felület, egyszerű, gyors és könnyű navigációval áll a Lombard ügyfeleinek rendelkezésére.

Elkészítettük a Hungerit Zrt. új honlapját. Az oldalon részletes információk találhatók a vállalatról és a termékekről. A tartalmak célközönség szerinti szegmentálása segít, hogy mindenki megtalálja a neki leginkább érdekes és fontos információkat.

Hungerit részére elkészítettük az új, prémium minőségű VALDOR Zizu termékének önálló oldalát. A flash oldal az online promóció gerincét adja, a gyerekeknek szórakozást, a felnőtteknek pedig információt szolgáltat a termékkel kapcsolatban.

A Hungerithez kacsolódóan, az egyre népszerűbb termékének, a Valdor Zizu kedvencének, promóciójához készítettünk el ajándék CD-t, amelyen több flash játék és a Zizu dal is megtalálható. Egyúttal a Hungerit Valdor márka termékei is saját márkaoldalt kaptak.

A Pfizer, amerikai gyógyszergyár magyarországi képviselete, valamint a Dreher Sörgyárak Zrt. is karrier portálunkat választotta kiválasztási folyamatának megkönnyítésére.

2007

Ebben az évben ismét költözködtünk, de most Budapesten alakítottunk ki új irodát.

Tagjai lettünk az Internet Szolgáltatók Tanácsának, így közvetlen módon regisztráljuk a .hu végződésű domain neveket.

Megnyitottuk az FSG-Hungária Kft. Pneus-Expert hálózatának partneri oldalait. A site célja a franchise hálózat tagjainak információval való ellátása, illetve kommunikációjának összefogása.

Átadtuk az Égáz Zrt. és a Dégáz Zrt. fúziója által létrejött új társaság, az Égáz-Dégáz Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság vállalati weboldalát.

A Noreg Információvédelmi Kft. felkérésére készítettünk el egy online Üzletbiztonsági kalkulátort. A kérdőív kitöltésével bárki felmérheti, hogy vállalkozásának milyen szintű IT biztonsági megoldás javasolt.

A PICK SZEGED Zrt. megbízásából elkészítettük az első kifejezetten gyerekeknek szóló, hét tagú PICK Scooby-Doo termékcsaládot bemutató promóciós oldalt.

Heineken Hungária Nyrt.-re változtatta nevét a Brau Union Sörgyárak Nyrt., amellyel egyidőben új honlap kialakítására is sor került.

Az Égáz-Dégáz Zrt. jogilag külön vállalatba szervezte a földgázelosztói tevékenységét. Az újonnan létrehozott leányvállalat neve Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt., amely első ízben jelent meg az Interneten önálló honlappal, amely elkészítésével társaságunkat bízta meg.

A Szegedi Vízmű Zrt. ismét a nexum Magyarország Kft.-t választotta honlapjának megújítására.

Megnyitottuk az Autoflex-Knott Kft. magyar nyelvű webáruházát, amelyen keresztül számos, a katalógusban is szereplő termék megrendelhető, illetve fizethető on-line rendszeren keresztül.

Megnyitottuk az AccessPoint Kft. új weboldalát és webshopját, amely az SAP Business One ügyviteli rendszerével hangoltuk össze. Az oldal a cég központi oldala is, így a termékek kezelése mellett a hírkezelés és hírlevél rendszer is segíti az érékesítési munkát.

Az Erste Bank Nyrt. is cégünk Karrier Portál termékét használja online toborzási feladataihoz. A Karrier Portál üzemeltetését is cégünk biztosítja budapesti szervertermében.

Több nagyvállalat után a Volksbank is cégünk termékét, a Karrier Portált választotta toborzási folyamatainak modern kezelésére.

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy több pénzintézet után a Magyar Nemzeti Bankot is ügyfeleink és felhasználóink között tarthatjuk számon. Az MNB SAP toborzási rendszerét cserélte le a nexum Karrier Portál megoldására.

2006

Cégünk neve nexum Magyarország Kft.-re változott.

Megnyitottuk saját üzemeltetői központunkat és szerver termünket Budapesten, a hazai Internet központjában, a BIX-ben.

Közel féléves felkészülés után, december elején bevezettünk a MSZ EN ISO 9001:2001 minőségirányítási rendszert. Felülvizsgáltuk munkafolyamatainkat, módszereinket és megfogadtuk az auditálásra való felkészülés közben kapott tanácsokat.

A 2006-os VOLT Fesztiválra ismét mi szállítottuk a Soproni Terminált, amelyen keresztül a látogatók többek közt elérhették a fesztivál teljes programját, illetve vendégkönyvi bejegyzések formájában megörökíthették élményeiket.

Ebben az évben nyertük el a PICK SZEGED Rt., "A Mi titkunk" című promóciós oldalának tervezési és kivitelezési jogát, amelynek célja az egyedi és titkos recept alapján készülő Hungaricum, a PICK Téliszalámi bemutatása.

Elkészítettük hazánk vezető munkaerő-közvetítő és munkaerő-kölcsönző vállalatának, a Human Rent Magyarország Kft.-nek új honlapját.

Hat év sikeres együttműködés után ismét bennünket választott a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. honlapjának megújítására.

Megnyitottuk a magyar gumiabroncs piacon, számos területen piacvezető Abroncs Kereskedőház Kft. új honlapját.

Elkészítettük a Zwack Unicum Zrt. B2B partner oldalait. A vállalatirányítási rendszerrel szinkronizált új alkalmazás segítségével a nagykereskedők on-line adhatják le rendeléseiket, naprakész raktár- és árinformációkat láthatnak az egyes termékekről, valamint részletes kimutatások állnak rendelkezésükre.

Megújítottuk a Lombard Pénzügyi és Lízing Rt. weboldalának arculatát és új árverési rendszerrel várja látogatóit a visszaszármaztatott gépjárműveit bemutató oldala is.
Toborzási rendszerét is megújította a Lombard Lízing. A Lombard esetében egyedi megjelenéssel és a Karrier Portál legújabb szolgáltatásával, a postai levelek sablon alapú generálásával bővült az alapverzió.

A Sanoma Budapest Zrt. szintén Karrier Portál megoldásunkat választotta toborzási folyamatainak informatikai támogatásához.

Elkészítettük a British American Tobacco Hungary számára készült, a meglévő folyamatokhoz leginkább illeszkedő toborzási oldalt, amelynek kiemelt feladata a pályázókkal folytatott folyamatos, presztízsértékű kommunikáció.

Újabb Karrier Portál implementáció indult útnak, a vállalatirányítási rendszerrel folyamatos szinkronban működő Generali-Providencia Zrt. karrier oldala.

2005

Az on-line toborzás területén a Karrierportál termékünk mellett tette le voksát az Unilever Magyarország Kft., illetve a nexum megoldását választotta a Generali-Providencia, a Human Rent Magyarország Kft. és a TEVA Magyarország Rt. is.

Újabb B2B Partner Portál kezdte meg működését, ezúttal a Bosal-Autóflex Kft. megrendelésében.

Megújítottuk a PICK SZEGED Rt. és a BrauUnion Sörgyárak Rt. Soproni márkaoldalát, valamint elkészítettük a Lombard Lízing Rt. visszaszármaztatott gépjárműveit bemutató oldalát, valamint a Lánchíd Palota egyedi webes portálját.

2004

Karrier Portál termékünk magasabb verziószámmal, további új alkalmazások beépítésével ismét kibővült. Ezt, a megújult verzión alapuló rendszert alakítottuk ki a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a Lufthansa Systems Hungária Kft. és a MÁV Rt. részére is.

Ebben az évben egyedi CD/DVD tartalomfejlesztés, gyártás és sokszorosítás indításába fogtunk kis (10-500) és közepes (500-5000) mennyiségekben. Ennek kapcsán Multimédiás CD fejlesztését végeztük el az M&H Communications megbízásából.

Az Eastinfo Szolgáltató- és Kereskedelmi Kft.-t, a Lufthansa Systems Hungária Kft.-t, és a MÁV Rt.-t is ügyfeleink között tudhatjuk.

Megkezdtük az ISO minőségbiztosítási rendszer bevezetését.

2003

A német tartományi választásokra készült flash rendszerű oktatási anyagunk kapcsán új megbízás kaptunk a Wahlpilot megrendelőjétől. Az új feladat egy részvény kibocsátási folyamat flash alapú oktatási anyagának elkészítése KAGPilot néven.

Régi ügyfeleink is folyamatos munkával láttak el bennünket. A Brau Union, a Knorr-Bremse és az Unilever számára is egyedi fejlesztési munkákat végeztünk.

Ebben az évben a flash alapú fejlesztések voltak a jellemzőek, hiszen ekkor készült el a DÉMÁSZ Rt. flash alapú weboldala is.

Fejlesztéseink sok új ügyfelet vonzottak hozzánk, többek között a Bácsvíz Rt.-t, a D-Energia Kft.-t, a Kuoni Utazási Irodát, a Ringa Húsipari Rt.-t és a SOLE Hungária Rt.-t.

2002

Régi partnerünk az Unilever részére egyedi képzéstámogató rendszert fejlesztettünk ki, Human Development Platform néven.

Új ügyfeleink a Chio-Wolf, a Borsodchem és Brau Union részére is több egyedi alkalmazást készítettünk.

Ebben az évben nyitottuk meg budapesti irodánkat.

2001

2001-ben a SenseNet Consulting rangsorolta a magyar web- és e-business piac résztvevőit. Rangsorolásukban cégünk az előkelő 2. helyet töltötte be, nem utolsósorban e-business megoldásainknak köszönhetően. Még ebben az évben a MarsNet a német központú, nemzetközi nexum cégcsoport tagjává válik.

Tovább bővítettük egyedi e-business alkalmazásfejlesztéseinket partnereink részére.

Kialakítottuk az Unilever B2B partnerportálját, a Knorr-Bremse B2B rendszert kiterjesztettük Európára, tovább bővítettük a DÉMÁSZ virtuális ügyfélszolgálatát, valamint E-cruiting rendszert építettünk ki az Unilever és a Mezőgép számára.

Új ügyfeleink között tudhattuk ebben az évben a V. Tabac Csoportot és a Zalakerámia-t.

Egyedülálló e-learning megbízást kaptunk az év folyamán: a német tartományi választáshoz kapcsolódó elektronikus tananyag, a Wahlpilot elkészítését rendelték meg cégünktől.

Ebben az évben ismét új és nagyobb helyre költöztünk Szegeden.

2000

Ebben az évben a Carnation Consulting alapos kutatást és rangsorolást követően kiválasztotta a tíz legjobbnak talált magyar webfejlesztő céget, amelyek között a nexum is helyet kapott.

Ekkor készítettük el a Minor és Montana rendszerházak weboldalait.

Újdonságként tartalommenedzsment megoldások, B2B kereskedelmi rendszerek kerültek kialakításra a Knorr-Bremse számára.

Felkérést kaptunk a hannoveri Expó magyar pavilonjának érintőképernyős termináljainak arculat tervezésére.

Ügyfeleink részére új weboldalakat építünk ki: Antenna Hungária, Napló (Interaktív Kft., TV2).

1999

Büszkék vagyunk rá, hogy a DÉMÁSZ számára hazánkban elsőként dolgozhattunk ki Internet alapú ügyfélszolgálati megoldást a cég fogyasztóinak jobb és rugalmasabb kiszolgálása érdekében. A DÉMÁSZ honlapja a száz legnagyobb magyar cég vállalati weblapjainak rangsorában az előkelő harmadik helyezést érte el.

Piacvezető pozíciót értünk el a dél-alföldi régióban, jelzik ezt az akkori nagyobb ügyfeleink, a Cofinec, a Gyulahús, a PICK SZEGED Zrt. és a Szegedi Vízmű.

Ebben az évben jelentünk meg első komplex e-business megoldásainkkal, például a Knorr-Bremse Magyarország számára kifejlesztett elektronikus termék-portállal és a Webstore árverési rendszerrel, illetve kifejezetten üzleti felhasználók részére ekkor indítottuk el Internet hozzáférési szolgáltatásunkat is.

1998

Felavattuk új szegedi irodánkat, ahol kialakításra került üzemeltetési centrumunk. Ennek kapcsán lettek ügyfeleink többek között az Emitel, a Főszer-Elektroprofil, Kiskunhalas Polgármesteri Hivatala, és a Tiszabútor is.

1997

További fontos ügyfeleket sikerült megszereznünk a régióban, többek között a Dégáz Rt.-t és a KÉSZ Kft.-t, valamint 15 város webszerverének üzemeltetése is ebben az évben került cégünkhöz.

1996

Folyamatosan terjeszkedtünk a délkelet-magyarországi régióban, így lett ügyfelünk Dél-Magyarország legnagyobb áramszolgáltatója, a DÉMÁSZ. Elkészítettük számukra weboldalukat és üzemeltetési tanácsadással álltunk rendelkezésükre.